Szerkesztőbizottság

Az Első Század folyóirat szerkesztőbizottsága a mindenkori Tudományos Bizottság, valamint egy doktorandusz szerkesztőből áll. Az alábbiakban a szerkesztők HÖK-ban, illetve DOSZ-ban, valamint a szerkesztőbizottságban ellátott feladatairól olvashatsz rövid összefoglalást.

Bori Kinga a Bizottság elnökeként koordinálja a Bizottsági tagok munkáját, a Kar, valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat tudományos bizottságaiban képviseli a Hallgatókat. A Bizottság mindenkori elnöke az Első Század főszerkesztője, ennek megfelelően Szerkesztőbizottság munkáját is koordinálja.

Fehér Viktória, TDK referens, a Kar tudományos diákköreinek működését segíti, a Kari vezetéssel együttműködik a két évente megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) kari teendőinek lebonyolításában.

Horváth Mihály, TÖP-titkár, a félévente kiírt Tudományos Ösztöndíj Pályázat folyamatos adminisztratív teendőit végzi. Az Első Század TÖP-szerkesztőjeként az oktatói bírálásnak megfelelően javított TÖP dolgozatok begyűjtéséért, és a szerzőkkel való kapcsolattartásért felel.

Bezsenyi Tamás, az Első Század doktorandusz szerkesztője. Feladata a doktorandusz lapszámok előkészítése.

A Bizottság elérhetőségei: elsoszazad@btkhok.elte.hu vagy tudomany@btkhok.elte.hu